A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virág. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virág. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 13., vasárnap

Extras me and my wedding

Az esküvők virágai sorozat utolsó elemeihez érkeztünk a mai blogban, ezek pedig azok az extrák, amik nélkül is lehet nagyon szép esküvőt megálmodni, de ha azt akarjuk, hogy erről beszéljen az egész utca, akkor érdemes 1-2 ilyen dekorációt becsempészni.


Ha a választott helyszínünkön lesz olyan lépcső, amit a vendégek is használni fognak, akkor itt érdemes korlátdíszt vagy valamilyen kompozíciót az aljára helyezni.


Mutatok pár képet ezekről:







Itt érdemes szezonális és mezei virágokat használni, amik kellően mutatósak, ugyanakkor nem viszik el a dekorbüdzsé tetemes részét.




Mindenképp tartsd szem előtt(!) a dekoráció elhelyezésénél, hogy hogy fognak közlekedni az emberek körülötte, az összes lehetséges irányból, nehogy felrúgják, megégjen a ruhájuk -nyilván extrém esetben, de azért jobb vigyázni:) -, stb.








Most nagyon divatosak a hajdíszek és a virágkoronák a hajban. Ezekhez apró virágokra, virágfejekre van szükség, pár apró zöld levéllel, melyeket én a véletlenül letört vagy fel nem használt virágokból készítek, hogy semmi ne vesszen kárba.








Lehet csak fésűs betűzős alapra készíteni kontyhoz vagy teljesen körbe is érhet és ugyanúgy viselheti a menyasszony, a koszorúslányok vagy a kislányok is.




A virágkorona a 2-4 éves kislányoknak gumis hajpántra készül - ilyet épp most készítettem a hétvégén:) - a nagyobbaknak pedig drótra van rádolgozva virágról virágra, így könnyen alakítható bármilyen fejméretre.




És végül, de nem utolsósorban, szintén nagyon népszerűek a virágfalak, virág-és szalagfüggönyök.






Ezek készülhetnek papír -és élővirágból egyaránt, azonban keverni tilos :)




Virágfalat/ szalagfüggönyt helyezhetünk a főasztal mögé




vagy a polgári szertartás helyszínére,


de funkcionálhat fotós háttérként is a vacsora helyszínén is, ahol a vendégek is készíthetnek csodás fényképet az est folyamán.







Én a saját esküvőmön anno külön kértem egy pici virágdíszt a desszertasztalra, a bárpulthoz és a mosdókba. Ezeknek a dekorálására is fel lehet használni a megmaradt pár szál virágot és azt mutatja, hogy Te aztán minden részletre odafigyeltél.










Ezen kívül természetesen még nagyon sok egyéb dekorálási lehetőséget kínálnak a helyszínek, úgyhogy kérd bátran a dekorosod és / vagy virágosod segítségét, biztos tud még itt-ott díszíteni majd :)





2017. július 24., hétfő

Szertartás helyszíndekor - olyat is kell?

Lázasan szervezed az esküvőd vagy épp a legjobb barátnődnek segédkezel az esküvőszervezésben?

Ne feledkezz meg a szertartás helyszínének díszítéséről sem. Mert igenám, kevés kivételtől eltekintve ezt is nektek kell megszervezni, úgy ahogy a homokot és a gyertyát, illetve egyéb nagyon kreatív általatok választott egységet kifejező szimbólumot.

De milyen virágok kellenek ilyenkor? Hova érdemes tenni?

A polgári szertartáson virágdíszt helyezhetünk az anyakönyvvezetőhöz az asztalra, ezzel ünnepélyesítve a hivatali atmoszférát. Mégsem egy kihallgatáson vagyunk, nemigaz? :)

"Na jó, oké, de nekünk kint lesz az esküvőnk, akkor is szükség van erre?"

Naná, nagyszerű!:) Mennyivel jobban néz ki egy hangulatos asztaldísz egy kertben felállított asztalon, nem? Különben csak egy fehér terítős asztal mögött állunk és bármilyen eseményen lehetnénk - már ahol fehér ruhát kell viselni:).

Itt nem kell azonban nagy dologra gondolni és mindjárt mondok pár "sparen"-trükköt is hozzá.

Egy vintage esküvőn elég egy cserepes rozmaring vagy levendula szép kaspóban, csipkével esetleg,


egy csokor rezgő

Vagy egy csokor mezei virág, ami illik az esküvőhöz


Ha elegáns stílusú lesz az esküvőd, akkor kerülhet ide egy kisebb asztaldísz


És most jön a "sparen"-trükk: kihelyezheted a főasztaldíszt is és a szertartás után átviheted a templomba, majd a vacsora helyszínére.
Itt fontos, hogy könnyen mozgatható legyen a kompozíció és valaki bevállalja a szállítását /begyűjtését.

De nemcsak egy asztaldísz körül forog a szertartás, ne aggódj és ne is ess kétségbe :)

Kinti szertartásnál előttetek vagy mögöttetek állhat egy boldogság-kapu, virággal, textillel díszítve, ami lehet fém illetve favázú is.

Ennek a díszítése rengeteg stílusban készülhet:


És ha nem hagyományos boldogság-kaput szeretnél, akkor itt az újabb verziója: a szalagfüggöny


És díszíthetjük a bevonulási útvonalat szirmokkal és leszúrt kampókra lógatott pici virágcsokrokkal

vagy csak kisebb kaspókba helyezett apró virágokkal



De köthetünk pici virágcsokrokat a széksorok szélére is


"Mi a helyzet templomi szertartás esetén?"

Sok templomban szigorú szabályok vonatkoznak a díszítésre, sőt valahol egyáltalán nem is engedik meg. Erre mindenképp kérdezzetek rá a plébánián.

Vannak praktikusan gondokozó templomok - ha lehet ilyet mondani:) -, ahol minden szombaton feldíszítik a templomot, ezzel könnyítve meg a jegyespárok dolgát, akiknek nem kell összehangolni a dekort az aznap házasulandó többi jegyespárral.

Ha nektek kell díszíteni, akkor a következő dolgokat érdemes szem előtt tartani:
  • milyen díszítettségű a templom: sok virág kell a csupasz falak feldíszítéséhez vagy a barokkos freskókon túl a minimál díszítés elegendő
  • a bejárat mennyire díszes: egy szépen kifaragott boltív vagy templomkapu már magában is elegendő lehet egy szép háttérhez a kivonulásnál
  • oldalhajók vannak a templomban? ha igen, ide fognak ülni vendégek? : ha népes vendégsereg fog összegyűlni a templomban, akkor érdemes minden pad szélére apró kis virágcsokrokat kötni
Ha ezek megvannak, akkor az alábbi elemekkel lehet díszesebbé varázsolni a templom falait:

(itt igyekeztem összeszedni az összes opciót, melyek közül kiválaszthatod, hogy neked melyikre lesz szükséged a fenti szempontok szerint)

1. Oltárdísz(ek)

Az oltárdísz kapja talán a legnagyobb hangsúlyt a ceremónián, mert ez majdnem minden fotón látszódni fog.

Ez lehet egy tűzött asztaldísz, de természetesen vintage / rusztikus esküvőn ide is jól illik a befőttes üvegbe helyezett rezgő / levendula vagy egyéb mezei virágokból összeállított kis csokor.
A díszek a főoltáron, illetve az oltár előtti területen két oldalt helyezkedhetnek el.



2. Széksorok díszítése
A templomok fa széksora kiváló alapot biztosít mindenféle dekorációhoz, az egészen egyszerűtől

a vagányabbig
És persze, ha azt akarod, hogy "nagyot szóljon" a dekoráció, akkor ne aggódj, a letisztult templomok mindent elbírnak

3. Templom bejáratának dekorációja

A templom bejáratához szintén elhelyezhetünk hasonló tűzött díszeket, mint az oltárnál


4. Templomkapunál boltíves virágkompozíció készítése

A boltíves templomkaput is díszíthetjük virággirlanddal, ez szuperjó háttér lehet a kivonuláskor készülő fotóhoz, amit még extrásíthatunk szirom-/ rizsszórással, burborékfújással, stb.

Remélem hasznosnak találtad a bejegyzést.
Amennyiben van olyan téma, amiről szívesen olvasnál, kérlek írd meg kommentben.






















2017. február 22., szerda

Esküvők virágai

Az esküvői szervezkedési lázban - már ami a menyasszonyokat illeti :) - képtelenség minden apró részletre odafigyelni. Ha nem vagyunk profi esküvőszervezők bizony jó eséllyel gondolhatjuk már félidőben, hogy "Te jó ég, erre még nem is gondoltam!"
Így van ez a virágokkal is, ezért én az első találkozás során átbeszélem a menyasszonyokkal az alábbi virágdekor típusokat, hogy semmi ne maradjon ki.

Ebben a bejegyzésben csak felsorolásszerűen ejtek néhány szót a különböző típusokról, később pedig minden apró rėszletet és ötletet felfedek külön bejegyzésekben.

Na nézzük!

0.Menyasszonyi csokor
Ezt a menyasszonyok 99,9%-a általában nem felejti el, szerintem a maradék 0.1% is én vagyok, mert én bizony jól elfeledkeztem a csokromról a -  templomi szertartást megelőző napon tartott - polgári esküvőre.
A menyasszonyi csokor részleteiről olvasd el az előző bejegyzésem:
http://thefifthseasonbudapest.blogspot.hu/2017/01/a-menyasszonyi-csokor.html

Dobócsokor
A menyasszonyi csokor kicsinyített mása. Ezt dobja el a menyasszony a hajadon lányoknak az esküvő után, így megmarad neki emlékbe a saját csokra.

Koszorúslány csokor
Minden koszorúslány kezébe kell egy csokor vagy kardísz, melyben megjelennek a menyasszonyi csokor virágai egy kis csavarral.


Fotó: 100layercake.com

Vőlegénykitűző
A vőlegény és a férfi tanúk, valamint az örömapák sem úszhatják meg virág nélkül, hacsak nem a díszkendő mellett döntenek. A kitűzőbe egy kisebb virág kerül némi zölddel összhangban a menyasszonyi csokorral.


Fotó: daisyflowers.com

Főasztaldísz
A főasztaldísz a főasztalra kerül a vacsora helyszínén, ahol az ifjú pár és a szülők foglalnak helyet.
Ez az asztaldísz van a középpontban - a virágokat tekintve - a vacsora és a lagzi alatt, ezért ez nagyobb mint a vendégasztalokon elhelyezett virágdísz. Pontos méretét tekintve úgy lehetne a leginkább meghatározni, hogy a menyasszony és a vőlegény előtti asztalrészen arányosan helyezkedjen el, kb. 50-90 cm hosszúságú.


Az asztal nagyságától és a stílustól függően lehet csak egy nagy dísz az asztalon, illetve a központi díszt kiegészítve helyezhetünk el kisebbeket a két széle felé, vagy folytonosan az egész főasztalon végig futtathatunk egy virággirlandot.

 Vendégasztaldisz

A vendégasztalok virágdekorációjára az asztalok formája és elrendezése miatt több lehetőség kínálkozik.

Kerek asztaloknál elhelyezhetünk középen alacsonyan egy virágdiszt, mely állhat egy vagy több darabból is.


De ugyanezt fel is emelhetjük, a lényeg, hogy az egy asztalnál ülő vendégek a dísz felett vagy alatt lássák egymást és ne zavarja őket a beszélgetésben.


A táblaasztalos ültetésnél elhelyezhetünk virágokat meghatározott távolságra (kb. 2 szék) vázában vagy nagyobb virágtartókban, például faládában vagy folytonosan díszíthetjük girlanddal.




Köszöntőcsokor
A köszöntőcsokor az anyukáknak átadott csokor, mellyel megköszönjük, hogy felneveltek, elkísértek minket eddig az úton, együtt sírtak és nevettek a szerelmi románcainkon, míg végül megtaláltuk az igazit. Készülhet az anyukák kedvenc virágából, vagy ha nincs tuti tippünk, akkor az esküvő virágaiból álló csokor.

Autódísz
A menyasszonyi autó is kivirágzik erre a napra.
Az autót díszíthetjük a teljesség igénye nélkül például középen egy virágdísszel, szalaggal V alakban vagy a szélvédő alatti sávban vízszintesen.



Templomdíszítés
A templomban a padok széleit, illetve az oltárt szokás díszíteni, de igény esetén lehet több virágot elhelyezni még különböző pontokra, például bejárathoz.
A templomdíszítést ma már azonban sok templom megszervezi, segítve ezzel a párokat, ha egy nap több esküvő van ugyanabban a templomban, ezért erről érdemes előre tájékozódni.

 A bevonuláskor illetve a szertartás végén pedig ne feledkezzünk el a sziromszórásról.

Polgári szertartás díszítése
A kihelyezett polgári szertartásoknál általában a párnak kell gondoskodni az anyakönyvvezetői asztal, illetve ha szeretnék, akkor a széksorok díszítéséről.

Itt helyezik el a Boldogság-kaput is, melyet virággal és vászonnal stílusosan lehet díszíteni.




Lépcsődekor
Ha a helyszínen van lépcső, akkor érdemes fontolóra venni a lépcsődekorációt.

Virágfal
A tavalyi év nagy slágere volt a virágfal, melyet fel lehet állitani szinte bárhova, attól függően hogy milyen hatást akarunk vele elérni. Nagyszerű fotózási háttér, tehetjük a főasztal mögé, a kertbe, télikert ablakra, bárhova.



Hajdísz

Ha szeretnéd egy kicsit kivirágoztatni a hajad és ezzel kiemelni az esküvőd stílusát vagy a frizurád formáját, akkor számodra a hajdísz elengedhetetlen lesz.
Rengeteg féle menyasszonyi hajdíszt lehet készíteni: hajtűre, koszorúként, kisebb kompozíció a kontyba, 1-2 helyen megjelenő apró virág.



Fotó:paulinaweddings.com

A következő bejegyzésekben külön-külön foglalkozom majd az egyes virágdíszekkel, hogy minden részlet a helyére kerüljön a Nagy Napodon. Ne maradj le róla! :)